Azt gondolta egyedül van a folyosón.
Sötét volt. Egy sötét folyosó, egy kórházban ahol most jár először.
Elindult az egyik irányba ,visszafordulni már nem volt kedve.
Idegesen szorongatta a virágcsokrot a kezében,a celofántól már izzadt a keze.
Mérges volt magára mert elvállalta ezt a „küldetést”
Az egyik kollégája a lábát törte, és ő a többiek nevében jobbulást kíván.
Alig ismeri- fortyant föl magában ,jó párszor találkozott vele az irodában ,de akkor is.
"A kollégák nevében" lefogadom- gondolta- egyikük se tudja a nevét akihez beküldtek.
Persze ő se nagyon tudta ,leadja a virágot és lelép. Ez volt a terv.
Úgy érezte a sötétben valami neki ütközött. Hirtelen megtorpant.
-Van itt valaki ? -kérdezte
Senki nem válaszolt, de érezte hogy nincs egyedül ,vagy csak az idegei .
A francba is -gondolta-jobb lett volna visszafordulni.
Még egy ideig ment tovább ,mikor végre megpillantotta a kis fényt.
Olyan volt mint az alagút végén.
Ahogy közeledett, és nőtt a fény forrása ,egyre világosabbá vált hogy egy szobából szűrődik ki a fény. Csalódottsága nem ismert határokat.
A tükör, aminek nekiütközik ha nem áll meg ,homályosan mosolygott vissza rá.
Balra volt az ajtó. A tükörhöz nyomta az orrát, hogy érezze nincs tovább .
Nagy tükör volt, az egész falat befedte. Minek ide tükör morgott .Tök sötét van .
Már ott tartott hogy ledobja a virágot, és "pokolba" az egész lábtöréses munkatárssal.
Tudta hogy az ajtó nem az amit ő keres. Valami raktár vagy ilyesmi,ahol egy melós csinálja amit kell. Pont erre volt most szüksége, hogy egy kazánfűtővel beszélgessen .
Teljesen kikészült,fáradt volt, és csak most érezte mennyire szomjas .
A levegő furcsa volt, mintha kénes lett volna,ezt érezte már mikor elindult akkor is.
Bekopogtatott,de nem történt semmi. Ezt megismételte, majd rácsapott a kilincsre ami résnyire kinyitotta az ajtót. Elnézést köhintett ,de nem jött válasz . Majd kinyitotta az ajtott és belépett.
Egy fólia takarta el a szobát, az ajtó után .
Van itt valaki ? Kérdezte.
Beljebb lépett ,elhúzta a fóliát ,és csak állt mint aki álmodik.
Egy sivatag homokjában süppedt a cipője.
Hátranézett, eltűnt az ajtó, eltűnt a szóba, csak a végtelen sivatag volt.
Érezte a hőt a tarkóján ,a virág eltűnt a kezéből, és közel volt ahhoz hogy megörüljön.
-Hihetetlen ugye?- kérdezte egy hang a háta mögött.
-Egy szőke hajú,fehér bőrű és kék szemű lány állt mögötte, mezítláb, fehér nadrágban és pólóban.
-A nevem Dalma -mondta mosolyogva.
-Ja igen, ezt mindig elfelejtem -mosolygott -odalépett hozzá, és a vállára tette a kezét.
Érezte hogy megtelik erővel a rogyadozó lába ,és szíve is nem ver olyan hevesen ,rendesen lélegzett ,nyugodt volt.
-Hol vagyok? -kérdezte.
-Nos mindenhol, és sehol -hangzott az egyszerű válasz.
-Álmodom?
-Dalma a szemébe nézett -kicsit sem -és mosolygott.
Ádám a szájába harapott ,úgy érezte a hirtelen jött erő is kevés hogy ezt felfogja
-Ez a sivatag ? -kérdezte.
Dalma a lábával a homokba rajzolt egy jelet. A lábfejére kis apró betűkkel egy latin szöveg volt tetoválva. Ádám magában úgy fordította hogy "Ne szalaszd el a lehetőséget".
-Miért nem kérdezed meg, amit tudni szeretnél -mosolygott.
-Meghaltam ? -Maga is meglepődött milyen könnyen jött a legnehezebb kérdés, ami létezik .
-De meg ám !- mosolygott még mindig Dalma ,- láthatólag nagyon lekötötte a rajz,amit a homokba karcolt a lábával.
Ez hihetetlen Istenem -mondta Ádám ahogy a távolba nézett .
-Te angyal vagy ?
-Dalma még mindig rajzolt -talált-mondta fel sem nézve.
-Menjünk- mondta- és elindult előre
-Hova ? -kérdezte Ádám gyorsan
-Sétálni a homokban.
Ádám mozdulatlanul állt, de egy megmagyarázhatatlan erő vonzotta ehhez a lányhoz,akit Dalmának hívtak,és azt állította magáról hogy angyal .
A lány mellé ért,aki még mindig mosolygott .
-Ez a mennyország ?-kérdezte a lánytól,- miközben arra gondolt milyen könnyű a homokban sétálni,mintha csak a fűvőn sétálna.
-Ez a mennyország ?-ismételte meg a kérdést
Dalma szúrósan nézett előre .
-Nem . Ez csak az előszobája.
-Ezt nem hiszem el ,nem vagyok hajlandó elhinni- mondta Ádám-és térdre rogyva sírni kezdett.
Dalma elővette a mobilját ,és chatelni kezdett rajta.
-Most mit csinálsz ?-nézett rá Ádám.
-Facebookozok -mondta nyugodtan elmerülve a közösségi hálón.
-Ez képtelenség,ez egyszerűen lehetetlen -mondta magának Ádám lehajtott fejjel-még mindig a homokban térdelve.
-Azt hitted örökké fogsz élni ? -kérdezte Dalma, fel sem nézve a mobilbol.
-Ez nem fair! - üvöltött Ádám az angyalra ,mint gondjainak egyetlen okozójára.
-Fair ? Mi a nem fair ? Hogy nem élsz örökké ? Az lenne a fair ha csak te élnél örökké ?
-Elbuktam -mondta Ádám -elbuktam és meghaltam.
Dalma mosolygott ,nagyon különös mosolya volt .
-Én voltam az őrangyalod,ott voltam minden bukásnál.
-Hát kösz mondta Ádám dühösen .
-Kösz hogy ide is elkísértél ide a … ide !
-Jaj te nagy gyerek-csóválta a fejét Dalma.
-Miért nem segítettél? - kérdezte Ádám.
-Mert ez nem így működik.
-Hát hogy működik?
-Az élet a tied ,csak a tied!
-Segíthettél volna-suttogta Ádám.
-Nem volt bátorságod az élethez,elszalasztott lehetőségek- most erre gondolsz.
-Ádám kérdőn nézett rá,mert pont erre gondolt.
-Nem vagyok gondolatolvasó -mondta eltette a mobilját, és elővett egy csomag cigit a farzsebéből-"lazán" meggyújtotta, és nagyot szívott a camelből. Behunyta a szemét, és kifújta a füstöt, majd Ádámra nézett-nagyon ott van -mondta .
Ádám már nem csodálkozott semmin, hogy egy Dalma nevű szőke, kék szemű angyal camelt szív a sivatagban az orra előtt . Haza akart menni ,hazamenni bebújni az ágyba ,magára húzni a takarót és addig aludni amíg lehet. Haza akart menni ,a családjához ,az emberekhez ,a barátokhoz ,de tudta hogy Dalma nem fog belemenni ,és megadta magát,elfogadta a tényt hogy nincs visszaút.
-Istenem hogy kerültem ide? -kérdezte.
Dalma összehúzta a szemöldökét- karambol volt -mondta.
-Nem emlékszem-mondta Ádám .
-Hát igen jobb is-mondta Dalma .
-A folyosón sétáltam-horkant fel Ádám -a kollégám eltörte a lábát és....
-Persze,persze mondta Dalma-nyugi a túra része.
-Túra? Ez nem egy túra,hanem egy hatalmas szívás !
Hát igen lehet-mondta Dalma és felvette a napszemüvegét.
-Imádom a napot mondta ,de a tavasz a kedvencem érzékeny a fehér bőröm a nyári napra,könnyen leégek -magyarázta komolyan.
Ádám fölállt a homókból, és kifakadt.
-Engem ez nem érdekel, vigyél Istenhez!
-Istenhez ? Minek ? -Úgy nézett Ádámra, mint egy elégedetlen ügyfélre.
-Beszélni akarok vele!
-Ugyan miről ?
-Hogy meghaltam.
-No para tudja-és felkacagott hogy csak ez a baj.
-Amíg mi itt beszélünk, millió másik sivatagban megy a „séta”.
-Ez remek-mondta Ádám.
-Hát akkor ha nem beszélhetek vele ,akkor kivel beszélhetek ?
Dalma csúfosan nézett rá .
-Mekkora egy csicska vagy. Ébresztő!
-Mi?
-Most beszélni akarsz mindenkivel,amíg éltél nem beszéltél senkivel.
-Ez nem igaz .
-Nem ? És a szemébe nézve elejtett egy gúnyos mosolyt.
-Az élet olyan mély, amit ember nem tud felfogni .Még most sem érted hogy miben volt részed ,kaptál valamit ami olyan mint a szerelem .45 éved volt szerelmesnek lenni ,de te inkább kurváztál -mondta hűvösen és az arca most megváltozott .
Én ?
-Nem szó szerint tökfej -mondta Dalma mérgesen.
-lyen voltam,ilyen vagyok,ilyennek születtem, ember vagyok!
-Mindenki ezzel takarózik, hogy nem tehet róla -folytatta Dalma.- Azért mondják,mert tudják hogy tehetnek-hirtelen egy pofont adott Ádámnak.
Lehettél volna erősebb ,de elcseszted!
Ádám a szemébe nézett, a mély kék szemekbe, és tudta hogy az angyalnak igaza van .
Lehetett volna erősebb ,lehetett volna bátrabb ,lehetett volna tisztább ,jobb ember.
Lehajtotta a fejét, mint az elítélt aki fél vádlója szemébe nézni.
Mire felnézett Dalma eltűnt.
Körbenézett,és nem volt nehéz megállapítania hogy egyedül van a sivatagban
Elindult egyenesen előre, most már nem volt olyan kényelmes sétálni mint eddig.
Minden lépésnél mélyen a homókba süppedt a cipője. Érezte hogy a homok a cipőn keresztül is égeti a talpát,a tűző nap ellenére pedig úgy érezte hogy fázik.
Hiányzott neki az angyala ,arra gondolt amit mondott neki.
Félelemmel teli élet gondolta, és megállt a sivatagban,végignézett a végtelen tájon mint a földesúr aki a birtokát mustrálja .
A leggazdagabb koldus gondolta, és összehúzta a zakóját hogy ne fázzon annyira.
Tovább sétált lehajtott fejel a cipőjét bámulva,mint aki attól fél hogy orra esik valamiben .
Megijesztette a gondolat hogy végtelen ideig kell majd itt sétálnia .
-Mi értelme lenne ? Egyáltalán mi értelme bárminek ?
Azt mondják annyi az emberi élet az univerzumban, mint a homokszem sivatagban.
Most tudta csak meg hogy ez mekkora hazugság , mekkora butaság!
A legnagyobb dolog ,nagyobb mint az univerzum, mert az örök csoda ,az élet meg ..
Arra gondolt hogy lefekszik a homokba, és várja a halált ,de aztán jött rá hogy már meghalt.
Micsoda kegyetlen élet, de aztán jött rá, hogy ez már nem élet, csak hasonlít rá.
Mérgesen a szájába harapott ,minden az ő hibája, meg a félelemmé .
A többiekre gondolt- akik ugyanígy trappoltak a sivatagban-ennek az egésznek semmi értelme.
Hirtelen egy emberi alakot pillantott meg ,lassan rajzolódott ki ellőtte.
-Először azt gondolta vízió ,de ahogy közeledett még élesebbé vált az alak-
Odaszaladt mellé.
-Istenem -mondta lihegve, és meg akarta érinteni a vállát ,de a keze átszaladt a testen.
Akkor látta, hogy egy "átlényegült" ember sétál ellőtte .
Nagyon egyedül érezte magát ,ezért úgy döntött vele sétál tovább .
Hiába beszélt hozzá,a "szellemféle" nem hallotta és nem látta őt.
"Tanár féle" lehetett az új társa ,kis szemüvegének lencséje csak úgy ragyogott a napfényben.
Régi öltöny ,több helyen elszakadt , és rongyosra viselt bőrcipő.
Hirtelen belehasított a felismerés hogy mennyi ideje sétálhat már ,és hogy neki is mennyit kell még mennie ezen a végtelen és kegyetlen helyen .
Úgy gondolta ő is ugyanilyen szellem lehet másoknak,talán őt is követik ,vagy sétálnak mellette ,őhozzá is beszélnek,és azokhoz is ,és így tovább...
-Persze örült volna ha válaszol neki az új társa ,de az csak némán sétált tovább.
Ő úgy gondolta beszél hozzá ,mert hallani akart egy emberi hangot, még ha az csak a sajátja is .
-Vajon mennyi van még hátra ?, -és a társára nézett ,aki nem látta, és nem hallotta őt.
-Hát szerintem jobb ha nem gondolunk bele,- folytatta- ,úgyse lehet ezen változtatni, ez van most,ezt kell elfogadni- fejezte be a gondolatmenetét .
Megállt hogy megtörölje a homlokát- már nem fázott ,melege volt -látta hogy a társa távolodik, és attól tartva hogy eltűnik, gyorsan mellé szökkent.
-Ne siessen úgy- mondta szemrehányóan,-nem tudom maga hogy bírja ennyire,én már kezdek fáradni .
A társa nem válaszolt ,csak nézett előre és ment tovább.
-Hát igen olyanok vagyunk mint a zombik- mosolygott várva az egyetértést.
Vajon őhozzá is így beszélnek? Nem mert hátranézni se ,pedig jó lett volna látni menyit jött,de mivel végtelen volt a táj, nem voltak dombok ,ezért nem is nézett hátra ,és félt hogy elveszíti az egyetlen barátját ,mint ahogy elveszítette az angyalt,aki nagyon hiányzott neki .
Arra gondolt, ha este lesz, és sötét, akkor nehezebben tudja majd követni a társát ,a kezét se tudja megfogni, mert átsiklott felette az ő keze. Lehet persze hogy itt nem is lesz este ,csak mindig nappal ,-ennek sincs értelme- állapította meg magában megint.
-Érdekes hogy nem vagyunk szomjasok- mondta a társának .
Az ember azt hinné a sivatagban szomjas lesz mert,...de aztán rájött hogy az az életben van, és ez csak hasonlít az életre.
A társa hirtelen halványulni kezdett
Ő kétségbeesésében azt se tudta mit csináljon .
-Hé maga,mi van magával ? Ne csinálja! - és meg akarta rángatni az öltönyujja végét, de keze átsiklott rajta.
A fenébe- gondolta, de hirtelen abbamaradt az eltűnés ,de társának a körvonala már nem volt olyan éles, mint amilyen ellőtte mikor „megismerte”
Jobb lesz figyelnem rá- gondolta,- mert nem lehet tudni mikor történik újra.
Elkezdett fájni a lába- egy régi sérülés volt- ,de nem törődött vele, a társát figyelte, és arra gondolt vajon ő is halványul e ,és hogy őt követi e valaki.
Mit fog csinálni ha hirtelen tűnik el a társa ,megijedt ettől a gondolattól.
Akkor nem tud mit csinálni ,egyedül mi értelme sétálni?
Hirtelen megbotlott valamiben, és elesett ,a szeme telement homokkal ,ahogy dörzsölni kezdte csak rosszabb lett ,jó lett volna víz, de tudta ez csak hiú ábránd,pislogva próbálta nézni a társát aki eltűnt.
Megtörölte zsebkendőjével a szemét, és levette a zakóját. Ledobta a homókba, és lefeküdt .
Behunyta a szemét, a nap hevesen égette arcát ,olyan érzés volt most, mint egy hűvös szellő ,egy érintés, egy kéz érintése.
Kinyitotta a szemét, egy női arc nézett rá.
-Nincs semmi baj -mondta a nővér.
-Hol vagyok ? Kérdezte zavartan.
-Nyugodjon meg ,jó helyen van, biztonságban.
-Hol vagyok ? Kérdezte most már magához térve izgatottan.
-Kórházban ,balesete volt ,nem emlékszik ?
-Hirtelen eszébe jutott minden ,a karambol ,a másik kocsi a szalagkorlát.
-Szerencséje volt mondta a nővér az infúziót állítva .Azt hittük elveszítjük.
Ádám maga elé meredve nézte a begipszelt lábát .
A virágokat a kollégái küldték be- mondta a nővér mosolyogva .
-Kinyitná az ablakot kérem -mondta Ádám most már magához térve
-Hogyne ,csak pihenjen és el ne szökjön- mosolygott a nővér.
-Ugyan hova mennék -kérdezte Ádám behunyt szemmel.
-Azt magának kell tudnia- mondta a nő, és kinyitotta az ablakot, hogy bejöjjön a friss tavaszi szellő.
Utolsó kommentek